Bevezetés

„Nem törődnek az utódaikkal azok, akik soha nem tekintenek vissza őseikre.” 
 
(E. Burke, 1729-1797)

„A múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni.”

(Széchenyi István, 1791-1860)

 

 

A Magyar Katonai Logisztikai Egyesület egyik legfontosabb feladatának tekinti a katonai logisztika, mint diszciplína, szellemi vagyonának megőrzését.

 

Nem lehet szakmájában sikeres az, aki nincs tisztában az általa művelt terület közelmúltjának sikereivel, kudarcaival és nem ismeri szakmája történelmének meghatározó eseményeit.

 

Ennek szerves részeként össze kívánjuk gyűjteni a katonai logisztika területén szolgált személyiségek szakmai életútjának történetét. Véleményünk szerint az egyéni, személyes látásmód fontos adalék az adott korban művelt szakma minél teljesebb megértéséhez.

 

Az Egyesület Közgyűlése jóváhagyásának birtokában az MKLE elnöksége, megkezdte a katonai logisztika meghatározó szakemberei szakmai életútjának megőrzését személyes, elektronikus hangfelvételen rögzített interjúk készítésével.

        

A beszélgetés vezérfonalaként az alábbi kérdéssor szolgál, amelyet egy, az interjúra felkérő levélben javaslunk az interjú alanyának:

 

- Születési hely, idő, család, szülők

- Gyermekkor, általános iskola

- Középiskola

- Felsőfokú tanulmányok

- Szolgálati helyek első … utolsó beosztás, nyugdíjazás

- Kiemelkedő események

- Meghatározó elöljárók, kollégák

- Család

… és ami még fontos, említésre méltó.

        

A kérdések természetesen nem kötelező jellegűek, csak néhány jelentősnek tartott területre kívánják ráirányítani a figyelmet.

        

Fontos kérdés az elkészült interjúk további sorsa.  Annak érdekében, hogy minél többek okulására szolgáljanak, az internet adja kezünkbe a legerősebb lehetőséget. Ennek a nyilvánosságnak természetesen lehetnek hátrányai, nem várt következményei. A mindenki számára elfogadható megoldás érdekében a hanganyag kezelési feltételeit az Egyesület és az interjú alanya megállapodásban rögzíti.

A hanganyag „mesterpéldányát” az Egyesület által megbízott személy, a számára meghatározott módon és helyen őrzi a megállapodásban foglaltak szerint.

 

Azzal a reménnyel tesszük közzé az itt meghallgatható szakmai életút történeteket, hogy tanulsággal szolgálnak a logisztikai pályára készülő fiatalok, a logisztikai területen most szolgálók és a pályájukra visszatekintő nyugállományúak számára is.